Mindenképpen megéri
Vízóra szerelés. Mit kell azon szerelni, nem nagyon szokott az elromlani. Ez tény. Viszont az elég gyakori, hogy az adott lakás, ház bizonyos vizes egységeihez külön vízórát kell telepíteni. Ez is a vízóra szerelés szolgáltatás része. Ami egyébként nem egy egyszerű művelet - mármint a vízóra szerelés -, éppen ezért sok vízvezeték szerelő nem is vállalja. Igény pedig van rá, ugyanis nagyon sokat spórolhatnak vele az ügyfelek. Főleg a kertes házban élők.
Bővebb információért kérjük, hívja vízóra szerelő kollégánkat, Gebe Lászlót a következő telefonszámon:
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kerti locsolómérő nélkül is érvényesíthető kedvezmény a vízműnél. Így viszont nem biztos, hogy maximálisan kihasználjuk nekünk járó könnyítést. Hiszen így egy 10 százalékos átalánydíjas kedvezményt kapunk, amit a szennyvízelvezetés díjából vonnak le. Úgyhogy talán megéri egy kicsit foglalkozni a kerti locsolómérő, az udvari vízóra szerelés lehetőségével.
Ha netán úgy dönt, hogy eljött a kerti vízóra csere ideje, jó, ha ezeket is tudja.
Úgyhogy legyen szó kertről vagy a lakás belső vizes egységeiről, kétségtelenül megéri vízórát szereltetni. Még a fenti árakon is. De ha minket hív, akár ennél olcsóbb díjakkal is kalkulálhat. Így az, aki velünk dolgoztat, még a fent leírtakhoz képest is gyorsabb megtérülésre számíthat.
Hogy látja, szívesen belevágna? Keressen minket, megbeszéljük a részleteket és leegyeztetjük a pontos árat, hogy objektíven tudjon dönteni.
Vízóra bekötéséről részletesen: Vízóra bekötés Budapest
Bővebb információért kérjük, hívja vízóra szerelő kollégánkat, Gebe Lászlót a következő telefonszámon:
06 30 949-2052
Vízóra szerelés - nehezen találni erre megfelelő szakembert.
Vagy ha mégis igent mondanak a megkeresésre, drágán vállalják a munkát. Ezzel szemben nekünk nem okoz különösebben gondot a vízóra szerelés. Sőt, mi látjuk a munkában rejlő szépségeket. Éppen ezért olcsóbban is tudjuk vállalni a budapesti átlagárakhoz képest. Mi nem nyűgként tekintünk az ilyesfajta feladatokra. Ráadásul a tervezéstől kezdve a teljeskörű ügyintézésen át a beüzemelésig mindenben részfolyamatban számíthat ránk. Legalábbis Budapesten, Pest megyében. Mi ugyanis itt vagyunk otthon, ezért a hivatali ügyintézést is az átlagnál valamivel gyorsabban tudjuk lebonyolítani. Nem árt ebben sem a jártasság. Illetve azt sem árt tudni, hogy milyen dokumentálási kötelezettségeink vannak, mielőtt csak úgy lekapnánk a falról a vízórát. Ön tisztában van ezekkel a kötelezettségekkel? A budapesti vízművek oldalán egyébként erről egy részletes tájékoztatás olvasható. Innen minden szükséges dokumentum le is tölthető, de mi is foglalkoztunk már a témával. Egy korábbi bejegyzésünkben pontról pontra átvettük, mi a teendője az ügyfélnek, ha eljött a vízóra csere ideje. Merthogy nem csak akkor lehet szükségünk új vízórára, ha mondjuk egy új mellékvízmérőt szeretnénk szereltetni a kertbe vagy a lakás egyik vizes egységéhez.Időközönként mindenkit érint a vízóra csere.
Sajnos a vízóra szavatossági ideje is lejár időközönként. Egészen pontosan nyolc évenként. Úgyhogy mielőtt elérkezne ez az időpont, fel kell venni a kapcsolatot egy megbízható vízszerelővel, hogy segítsen a vízóra csere teendőiben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindebben segítenek a vízmű szakemberei, de a tapasztalat szerint így sem megy gyorsabban a művelet. Szóval a külsős szaki jobb választás. Ráadásul a külsős vízvezeték szerelő mellett szóló az az érv is, hogy így akár egy karbantartást is kérhetünk a vizes helyiségeinkben. Kevés az olyan háztartás, ahol ne jönne elő egy-két apróbb “vizes hiba”. Tudja, ezek azok a kis dolgok, amik miatt nem igazán vesszük rá magunkat, hogy vízszerelőt vadásszunk. Inkább hagyjuk: “majd megoldódik alapon” használjuk a rendszert. Lényeg a lényeg: ha vízórát cseréltet, a külsős szakembertől javítást is kérhet. Legalábbis tőlünk, és akár hétvégén is. Erre egy vízműben dolgozó szakembernél nem biztos, hogy lenne lehetősége. Pedig ha jobban belegondolunk, ez az, ami kifejezetten ügyfélbaráttá teszi a szolgáltatást - sok más mellett. Ritkán szeretnénk ugyanis szabadságot kivenni egy vízóra csere vagy egy vízóra kiépítés miatt. Bár ez utóbbi talán még ezt is megéri. Főleg, ha locsoló vízóra kiépítését tervezzük.Egy új vízóra felszerelése spórolhat is nekünk.
A locsolómérő felszerelése egy olyan beruházás, ami jelentős megtakarítást hozhat. Így ugyanis nem kell szennyvízelvezetési díjat fizetni a kerti vízfogyasztás után. A Fővárosi Vízművek tájékoztatása szerint a locsolómérőt telepítőknek az egész éves kerti vízhasználat után csak a vízdíjat kell fizetni. Ez komoly megtakarítás. Még azoknak is, akik csak egy-két kerti növényt gondoznak. Hátha még veteményünk is van, netán a gyermekünk, az unokánk számára nyáron felállítunk egy kis kerti medencét.Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kerti locsolómérő nélkül is érvényesíthető kedvezmény a vízműnél. Így viszont nem biztos, hogy maximálisan kihasználjuk nekünk járó könnyítést. Hiszen így egy 10 százalékos átalánydíjas kedvezményt kapunk, amit a szennyvízelvezetés díjából vonnak le. Úgyhogy talán megéri egy kicsit foglalkozni a kerti locsolómérő, az udvari vízóra szerelés lehetőségével.
Ha netán úgy dönt, hogy eljött a kerti vízóra csere ideje, jó, ha ezeket is tudja.
Hogyan megy a vízóra szerelés?
Akárcsak a lakáson belül, a külső telepítés esetén is hasonló szabályokat kell betartani. Ugyanúgy szükség van vízmérő tervezésre, illetve szakértői beüzemelésre. Valamint a területileg illetékes vízszolgáltató jóváhagyására. Ami a költségeket illeti: területenként eltérő. De az biztos, hogy a tervezésért és a kapcsolódó ügyintézésért, továbbá a terv jóváhagyásáért mindenhol fizetni kell. Aztán ott van még a kivitelezés díja is. Ez nagyban függ attól, hogy hova kerül az óra. A legolcsóbb talán az, amikor a kerti csapra kerül a mérő. Összességében egyébként 50-60 ezer forint körüli költséggel kell számolni Budapesten. Ami elsőre talán soknak hangzik, viszont így maximálisan érvényesíthető a nekünk járó kedvezmény. A kertben használt víz után egyáltalán nem kell csatornadíjat fizetni. A beruházás megtérülése függ attól is, hogy kinek mekkora füves területet, veteményest kell locsolnia. Van-e medence. De általánosságban elmondható, hogy kettő, legfeljebb három év után mindenképpen pluszban van a beruházás. Vagyis évente akár több tízezer forintot is spórolhatunk - fogyasztástól függően.Lakásba is szereltessen mellékvízmérőt!
És ez csak a kert, ahova érdemes mellékvízórát telepíteni. Ha ön társasházban él és nincsen a lakásában külön vízmérő, ne várjon a szereltetéssel. Így ugyanis nem kell tovább fizetni a gyakran túlzóan magas, négyzetméterre vetített átalánydíjat. Hanem pontosan annyi víz használatáért fizet, amennyit a család elhasznált. A vízóra tehát alapjában véve spórol nekünk, hosszú távon mindenképpen segít növelni a háztartás megtakarítását.Úgyhogy legyen szó kertről vagy a lakás belső vizes egységeiről, kétségtelenül megéri vízórát szereltetni. Még a fenti árakon is. De ha minket hív, akár ennél olcsóbb díjakkal is kalkulálhat. Így az, aki velünk dolgoztat, még a fent leírtakhoz képest is gyorsabb megtérülésre számíthat.
Hogy látja, szívesen belevágna? Keressen minket, megbeszéljük a részleteket és leegyeztetjük a pontos árat, hogy objektíven tudjon dönteni.
Gebe László
+36 30 949 2052 / hívható 7-20 óráig (ünnepnapokon is).
+36 30 949 2052 / hívható 7-20 óráig (ünnepnapokon is).
Keressen minket!
Vízóra bekötéséről részletesen: Vízóra bekötés Budapest
Szerző: w3gebemester
Közzétéve: 2022-06-06 10:43:35