logó Lakásfelújítás Budapest
Lakásfelújítás pár nap alatt. Lakásfelújítás Budapesten.

Beázás szakértő


Azzá kell válnunk

Beázás szakértő - Kicsit szinte mindannyiunknak azzá kell válnunk

Telefon Gebe László +36 30 949-2052 / hívható 8 órától

Beázás szakértő bárkiből lehet, illetve azzá is kell válnunk. Legalábbis alap szinten. Az ugyanis, hogy mi okozza a vizesedést, viszonylag könnyedén, néhány jelből kideríthetjük. Persze a beázás megszüntetése már komolyabb hozzáértést igényel. Ebbe inkább már ne kezdjünk bele magunk, hiszen egy rossz megoldással nagyobb kárt is okozhatunk. Ha bármi gyanúsat észlelünk, hívjuk egyből a hozzáértőt…

De ne fessük az ördögöt a falra, inkább nézzük meg, hogyan lesz önből is alapszintű beázás szakértő.

Az első, amit tudni kell, hogy a beázás nem azonnal okoz gondot - a legtöbb esetben. Van, hogy nagyon sokáig csak apró lyukon szivárog a víz. Látható kár pedig csak hosszú idő után mutatkozik. Emiatt egy jó beázás szakértő mindig nyitva tartja a szemét. Nem csak akkor figyel, amikor már egyértelmű, hogy baj van. Hanem időközönként megnézi a lakásban a kritikus pontokat, feltérképezi a jeleket.

Mire figyeljünk? - A jó beázás szakértő mindig nyitva tartja a szemét

Az első ok a csőtörés vagy a csőrepedés. A csőtörés okozta gondok egyértelműek. Ilyenkor annyira erősen szivárog a víz, hogy nem igazán lehet másra gyanakodni. A repedésnél már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Ebben az esetben csak annyit észlelünk, hogy vízfogyasztás nélkül is szépen lassan pörög a vízóra. Ha ezt látjuk, gyanakodhatunk, hogy valami nem stimmel a vízvezetékek körül.

Ebben az esetben ne várjunk tovább, hívjuk a beázás szakértőt!

Illetve zárjuk el a vizet az adott helyiségben. A repedésből ugyanis könnyen lehet törés. Annak elhárítás pedig komolyabb művelet.

A második, gyakori beázást okozó elem a talajvíz. Nem megfelelő aljzat esetén az ilyen típusú beázás a pincékben gyakorta előfordul. Ha leválik a vakolat, vizesek a falak, dohos szag van, esetleg megjelenik a penész, könnyen lehet, hogy bizony a talajvíz okozta a gondot. Ha mindez az esőzések hatására súlyosbodik, szinte egyértelmű, hogy a talajvíz a ludas. Ez többnyire a régi házak pincéiben jelentkezik, de új épületek kocsibeállóiban se ritka a probléma.
Beázás megszüntetése

Mindenkinek egy kicsit beázás szakértőnek kell lennie

A harmadik, amiről egy beázás szakértő tudja, hogy gondot okozhat: az a rossz szigetelés. Ez részben kapcsolódik az előző problémához. Ha az aljzat rosszul szigetelt, akkor előbb-utóbb feljön a talajvíz. Viszont ha a födém nem zár jól, akkor föntről kezd el dolgozni a víz. Ez a lapos tetővel rendelkező házak esetében gyakoribb. Ugyanakkor a faltípusok közötti hőhidak is okozhatnak vizesedést. A téglafal és a födém találkozásánál, az ablakok fölötti áthidalók környékén gyakran alakulnak ki hőhidak, amik miatt a lakás belsejében lecsapódik a pára. Jó, ha ezzel is tisztában van egy alapszintű beázás szakértő.

Meg azzal, hogy a tető sérülése is okozhat beázást. Sajnos a manapság tapasztalható szélsőséges időjárás könnyen kárt tesz a tetőben. És van, hogy ezt mi egyből nem is érzékeljük. Csak akkor derül ki, hogy rossz a tető, amikor mondjuk egy hóolvadás vagy egy nagyobb esőzés után csöpögni kezd a víz a belső térben. Ezt ne várja meg, legyen résen és figyeljen a jelekre! Időközönként ellenőrizze a tetőt! Ha ugyanis időben el tudja csípni a problémát, viszonylag könnyen és elfogadható költségből orvosolható lesz a gond. És ez utóbbi sem mellékes dolog.

Ugyanez a helyzet az esőelvezető rendszerekkel is. Ha nincs szakszerű ereszrendszerünk, a csapadék nagy mennyiségben zúdul olyan helyekre is, ahol kárt okozhat. A rossz eresz, amiből nem folyik el a víz, áztathatja a falakat. Ez az attikacsatornák esetében a gyakoribb. Meg azoknál az ereszeknél, amik valamiért eltömődnek. Egy beázás szakértő ezzel is számol. Illetve ezt is ellenőrzi legalább kéthavonta.

Amikor a szomszéd okozza a beázás, vagyis inkább a leázást - Erre is figyel a beázás szakértő

Olykor nem a természeti erők okozzák a beázást. Előfordul, hogy a szomszéd “áztat minket”. Ilyenkor hiába nézegetjük a mi vízóránkat. Az ugyanúgy állni fog. Ebben az esetben sajnos csak akkor derül ki, hogy beázásról van szó, ha megreped felettünk a vakolat. Ez az első jel, amiből lehet erre is következtetni. Aztán van, hogy sötétebb foltok és vízcseppek is megjelennek. Ilyenkor már biztosak lehetünk abban, hogy leázásról van szó. Ebben az esetben az az első, hogy jelezzük a problémát a szomszédnak, és megkérjük, hogy a hozzáértő megérkezéséig mindenképpen zárja el a vizet a lakásban.

A leázást egyébként okozhatja az első pontban említett csőtörés vagy csőrepedés, de gyakori, hogy a fürdőszoba elemeinek károsodása, eldugulása vált ki vizesedést. Nem csak a szomszédnál, hanem nálunk is. Igaz, a szifonok, a lefolyó rendszer hibája általában lassabban idéz elő gondot, de ez nem azt jelenti, hogy félvállról vehetjük a problémát. Egy beázás szakértő az apró jeleket is meglátja. Ha lassan csordogál le a víz, ne várjuk meg, amíg a dugulás csőrepedést vált ki. Inkább szóljunk hozzáértőnek.

És itt érkeztünk el egy nagyon fontos dologhoz. Ha megtaláltuk a beázás okát, még nem dőlhetünk hátra. Ahogy arra többször is utaltunk, a beázás felderítése után azonnal hívni kell a szakértőt. Akár egy-két napon, szélsőséges esetben órákon is múlhat, hogy kell-e falat bontani vagy sem. Hiába van csak szivárgásról szó, a víz egy pillanat alatt utat törhet magának.

Szóval a jó beázás szakértő legfőbb erénye: időben észleli a bajt, mindamellett, hogy amint gyanús valami, azonnal szól a hozzáértő szerelőnek. Elmondja neki, hogy ő mit tapasztalt, mik a pontos körülmények. Ha ugyanis a hozzáértő szerelő tisztában van ezekkel, sokkal pontosabb “diagnózist” állít fel, ezáltal a megoldás is hatékonyabb lesz.

Tegyen ön is így! Figyeljen a jelekre!

Ha pedig bármilyen gyanús, a vízszivárgással, a beázással kapcsolatos jelet tapasztal, ne habozzon, hívja a tapasztalt szakembert!

Telefon +36 30 949-2052 / hívható 8 órától, ünnepnapokon is.

Keressen minket!

Gebe logó


Kérje személyre szabott árajánlatunkat: Lakásfelújítás árak

További hasznos információk: Beázás javítása

Beázás megszüntetése
Gebe logó

Szerző: w3gebemester

Közzétéve: 2022-06-05 09:54:56